Egy kis kitérő

Egy kis kitérő

   Adós vagyok még ugyan egy hosszabb írással az érzelmekről, de jelenleg nincs időm és energiám nekifogni, hiszen talán ez a legösszetettebb dolog, és mindenképpen alaposan szeretném körüljárni, de időközben történnek a dolgok, és ha nem írnám őket le elfelejteném, szóval megosztanám az elmúlt napok meglátásait.

   Közeledik a tavasz, még ha most távolinak is tűnik, de ma is egész nap sütött a nap, azonban a tavasz közeledtével közeledik a tavaszi antiszoc időszakom is, amikor minden szép és tökéletes, nyílnak a virágok, énekelnek a madarak, de az emberek ugyanolyan gerinctelen söpredékek maradnak :)

Ennek előjeleként ma a következő dolgon gondolkodtam el.

Elkezdődött a tavaszi félév ugyebár, új csoportársakkal, keresztfélévesekkel, és minden hasonló szépségével. Azt kellett észrevennem hogy egyre több párocskát látok csoporton és évfolyamon belül kialakulni, ami figyelemreméltó, és igen elgondolkodtató dolog.

Igazából két dolog szúrt szemet, az egyik a szédületes sebesség, a másik pedig az eredményesség.

Hirtelen mindenki rájön hogy élete párja egy karnyújtásnyira van tőle, pont abban a csoportban amibe ő is jár, és ha ez még nem lenne elég fantasztikus, akár 1-2 nap beszélgetés, miegymás után is eljuthatnak a kívánt "kapcsolatban van" szintre.

Az hogy ezek a kapcsolatok meddig fognak tartani sajnos már nem olyan fantasztikus, de legalább jó látni hogy valakinek sikerül akár 1 nap alatt megismerni valakit olyan szinten hogy ilyen fontos szerepet töltsön be az életében,. Én szegény szerencsétlen meg feleslegesen töltöm - bár inkább töltöttem - az időm ilyesmivel, bezzeg ha tudtam volna hogy így is lehet!

A másik pedig az az abszolút irigylésre méltó dolog, hogy ennyi ember páratlan módon és hihetetlen szerencsével ilyen közel megtalálja párját, néha néha azt hinné az ember hogy csak azért jönnek össze hogy legyen valakijük, de hát ez nyilvánvalóan nem így van, kicsit szégyellem is magam amikor ilyesmit feltételezek. Az irigység beszél belőlem valószínűleg. Nekem  hosszú évek óta nem sikerül megtalálnom akit keresek, másoknak meg az első nap sikerül. Valamit nagyon rosszul csinálok...

   Na de félretéve iróniát és szarkazmust - amiket gyakran hívok segítségül ugyan - komolyra fordítva a szót, lehet hogy ezzel nincs is baj. Nekem is van olyan ismerősöm aki azt vallja hogy nem kell szerelem, meg nem szerelmes a barátnőjébe, csak együtt vannak, és ezt élvezni is tudják.

Aki tud így élni, az éljen, még én sem gondolom hogy nagy baj lenne ezzel.

Van egy csomó pozitív oldala, tulajdonképpen nincs az a nagy kötöttség, és addig sincsenek egyedül amíg az igazit keresik. Nyilván ott vannak a hátrányok is, de ha valaki nem túl érzelmes, könnyedén leküzdheti őket.

Az a gond hogy ez nekem nem megy.

Sokan tanácsolták, megpróbáltam, nem csak a levegőbe beszélek, de soha többé. Egyszerűen az egészet egy becsapásnak érzem, és részemről nem látom az értelmét. Valahogy nem hat meg a tény hogy legalább van kit dugni. Persze nem csak erről szól a látszat szerelem, legalábbis remélem, hanem az együtt eltöltött időről is, de arra meg ott van a barátság nevű fogalom.

Másrészről teljesen szembemegy a logikámmal, hogy tudom nem ő az igazi, és tudom hogy nem vele fogom leélni az életem, de akkor minek vagyok vele? Tényleg azért mert ennyire gyenge jellem vagyok hogy nem bírom ki egyedül?

Akár ez is lehetne indok, hiszen borzalmasan szeretethiányos vagyok ha már itt tartunk, és kb belehalnék ha megölelne valaki annyira ki vagyok száradva, de ennek ellenére is azt mondom hogy soha többé nem megyek bele ilyesmibe. Egyszer még minden hibát el lehet követni, ki lehet próbálni, de pontosan azért hogy kétszer ne essen bele az ember ugyanabba a gödörbe.

Hogy micsoda? Egyedül fogok meghalni? :D Lehet.

   Érzem már megint sokat írok, pedig tényleg csak egy kis kitérőt akartam épp csak beszúrni :P

Valentin nap.

Hogy én mennyire úúútálom az összes ünnepet ahogy van, azt el nem tudom mondani. A Valentin napot hatványozottan. A szülinapom és a névnapom is szívesen kitörölném a naptárból, főleg a mai "facebook - korszakban", az egész csak arra kényszerít hogy muszáj venned valami nagyon drága és ötletes dolgot annak akit szeretsz, mert ha nem, akkor nem is szereted igazán.

Én jobban szeretek akkor venni, és odaadni ajándékokat annak akit szeretek amikor kitalálom, vagy meglátom azokat, nem akkor amikor egy hülye dátum kényszerít rá.

Nem beszélve az ezzel járó marketing kampányokkal, és idiótábbnál idiótább "ajándékok" tömkelegével. Meg a sok marhával aki meg is veszi a zenélő szív alakú kolbászt ezzel bizonyítva azt hogy mennyire szereti a párját. Istenem, de romantikus.

Valamelyik nap itthon néztem ( pont akkor mentem be tesómhoz amikor nézte) a tv-t, és láttam benne valami gagyi Valentin napos reklámot, mire hangosan elgondolkodtam hogy januárban van Valentin nap? Mire tesóm felvilágosított hogy voltaképpen már egy ideje február van :P

Igen, azt se tudom mikor születtem, csak ha erősen elgondolkozok :D

Látszik mennyire nagyon része vagyok a társadalomnak.

   El tudom képzelni hogy a következő bejegyzésem se arról fog szólni amiről kéne, de tényleg nehéz olyan dolgokat leírnom, meg összeszednem a fejemben amikről írni fogok. Pedig reménykedem benne ha kiírom magamból kicsit könnyebb lesz, majd meglátom milyen lesz a lelkiállapotom :).

"Normális" emberek ?

Hol vannak a "normális" emberek?

   Először is azt tisztáznám mindenekelőtt hogy kiket is értek a normális emberek címszó alatt, nem is igazán tudom hogy tehetem e többesszámba... Voltaképpen nagyon egyszerűen az én értékrendem alapján normálisnak számító embereket, ez nyilván mindenkinek mást jelent, és nekem amúgy is híresen magas az értékrendem :P

Mindazonáltal mégis azt hiszem hogy sok mindenben egyet értenének velem az általam normálisnak tartott emberek, és szerintem egyáltalán nem tettem magasra a lécet, csupán a mai társadalom csúszott le igen erőteljesen. Nem győzöm hangsúlyozni hogy a modern társadalmakról beszélek.

Igazából a lecsúszás csak a mérleg egyik nyelve, nem nagyon hiszem hogy valaha is elértük a számomra megfelelőnek talált szellemi és érzelmi szintet, de nem tartom kizártnak hogy némelyik ősi civilizációban jól ellettem volna :D.

De ahogy haladunk előre fejlettségben, azt gondolná az ember hogy talán megjön az eszünk is, de nem igazán úgy néz ki, sőt. Még egyszer elmondom a kötekedők kedvéért hogy a technikailag fejlett társadalmakról beszélek, de igazából ez mindjárt kiderül majd és leereszkedek a hétköznapokba, mert már megint nagyon magasan kezdtem a dolgokat. Igazából nincsen semmi bajom a magasröptű elmélkedésekkel, de nem vagyok filozófus, mellesleg elég gyakorlatias ember is vagyok, úgyhogy most az a rész jön amikor David Attenborough lemerül a mélybe :)

   Kezdeném a fiatalokkal, hiszen ha nem is miattuk, de tőlük indult ki ez a folyamat. Az hogy mi tehet róla? Talán a túlzott liberalizmus. 

De ebben sem vagyok teljesen biztos, nem is az a lényeg hogy mi tehet róla. 

Ha megfigyeljük a mai középiskolásokat, én már rég figyelgettem őket testközelből hál istennek, azt tapasztalhatjuk hogy minél inkább fiatalabbak, minél inkább alsóbb osztályokba járnak, annál inkább szemtelenebbek, tahóbbak, és erkölcstelenebbek. Nem beszélve egy csomó más dologról, összemossák a nemeket, és azt képzelik magukról hogy legalább egy 100 éves ember bölcsességével rendelkeznek. Nem merném leírni hogy máris felnőttnek képzelik magukat, hiszen egy normális felnőtt ember se csinálna és engedne meg olyan dolgokat magának mint a mai fiatalok.

És mindezt miért is? Sajnos ez egy öngerjesztő folyamat.

Nyilvánvalóan az egyik dolog a média tömegpropagandája, ezt nem is elemezném most hiszen megérne egy külön bejegyzést, de szerintem mindannyian látjuk hogy mi megy a tvben, azzal szemben mint ami 15 éve ment mondjuk. 

A másik dolgot pedig a csordaszellemként tudnám röviden definiálni.

Minden egyes osztályban van egy két domináns tag, amolyan nagymenő típus, akik mindenáron menőbbek és vagányabbak akarnak lenni mindenki másnál, és amint bekerülnek elsősként, azzal akarnak imponálni hogy messze túllőnek az őket megelőző generáción is.

Vagy ha ez nem is tudatos, és nem is a felsőbbévesek ellen irányul, mégis sokkal rosszabbak mint tavalyi társaik, a kiváltó okon megint sokat lehetne vitatkozni.

A gond ott kezdődik hogy akartuk ellenére - bár gyanítom hogy nincs ellenükre - aktuális ideállá változnak, és a többi még normális társuk is belekeverik a dologba, hiszen ugye addig nem érsz semmit amíg nem vagy velük, nem azt csinálod amit ők....

Aki pedig kimarad a "bandából" az egész középiskolai életére nézve megbélyegzik, és végigküzdheti a 4 évet. Ki akarna ilyen életet? Mindenki azért kapar hogy menő legyen, hogy észrevegyék a lányok, akik szintén azért kaparnak hogy a legmenőbb fiúkkal legyenek, amint mondtam ez egy öngerjesztő folyamat, amolyan egy bolond százat csinál effekt. Aki lemarad, az kimarad miden "jóból" amit a szociális társadalom kínál. 

Így talán érthetőbb hogy miért van olyan kevés még nem agymosott ember, aki mer önmaga lenni, és nem kezd el majmokat utánozni.

   A gond ott kezdődik hogy hol?

   Az ilyen emberek nem kerülnek a társaság központjában, nem feltűnősködnek, többnyire egyszerű, szerény és hétköznapi éltet élnek, rejtőzködnek. Nem nagyon járnak társaságba, hiszen ki akar retardáltakkal együtt lógni. Így viszont nagy gondban vannak azzal hogy találják meg a hozzájuk hasonló embereket.

Sokat kerestem én is valamiféle receptet erre, de nem találtam. A normális emberek egyszerűen vagy kihaltak, vagyon nagyon jól rejtőzködnek.

   Még amikor középsuliba jártam - nem kell részleteznem szerintem hogy melyik csoporthoz tartoztam, és sokszor egy-két elemű  halmazról beszélek - sokat néztem szünetekben az "embereket". Sorra meg kellett állapítanom hogy van én vagyok fogyatékkal élő, vagy mindenki más. És ez jó pár éve volt már, azóta a helyzet csak rosszabb lett. Ha véletlenül láttam valakit aki kinézete és viselkedés alapján is normálisnak mondható volt - ilyen kizárólag az elsősök között fordult elő - következő évre hihetetlenül kifordult magából, és egyszerűen elkezdett úgy viselkedni, öltözködni mint a többiek...

Szörnyű volt ezeket látni, egyszerűen pillanatok alatt képesek átalakulni addig kedves, rendes emberek ribancokká, és nagymenőkké.

Én meg csak álltam ott, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, és végignéztem az egészet.

Közben pedig arra gondoltam hogy ha ez így megy tovább, egyedül fogok meghalni, jelentem eddig ez a tervezet jó úton halad.

Szerencsére azért a felsőbbévesek, és az én generációm még valamilyen szinten a normálisabb társasághoz tartozott, bár már itt is voltak olyan dolgok amiket nagyon nehezen tudtam elviselni.

Példának okáért amikor egyik haveromnak - nem barátomnak, haveromnak - elmondtam hogy van egy új barátnőm - igen nekem akkor még ilyen is volt, tudom nehéz elképzelni hogy ilyen életfelfogással hogy találtam valakit, de még én is fiatal voltam, mai fejjel nem mennék bele egy olyan kapcsolatba aminek akkor örültem, hogy egyáltalán rám néz valaki - az első kérdés az volt hogy lenyeli e? o.O 

Nagyjából egy hete lehettem vele együtt amikor ezt megkérdezte, azt se tudtam még hogy csókol, nem hogy lenyeli e, jézusom... Csak hozzávetőlegesen mondanám el hogy fél után feküdtünk le először, és én nem bántam meg hogy eddig vártunk. Nem vagyok meleg - bár gondolkodtam már rajta, hogy talán könnyebben találnék társat xD - de valahogy sose motivált túlságosan a szex egy párkapcsolatban, talán amikor még én is fiatal és bolond voltam, mert hogy ilyen is volt, még fontosabb szerepe volt, de szerintem aki tudja hogy milyen az igazi szerelem az nem erre vágyik elsősorban, azontúl hogy nyilván ez a legfelsőbb beteljesülés, de nem azért jövök össze egy lánnyal hogy lenyelje...

   Ezután a kis, és kellemetlen kitérő után ejtenék néhány szót még a mai lányokról külön is. A fiúk annyira nem foglalkoztatnak érthető okokból :).

Nagyon rosszul lehet összerakva, de azok a lányok akikért odavannak ma a pasik, és borzasztóan jól néznek ki állítólag, nálam a legalsó kategóriába tartoznak.

A csúnyácska lányokat viszont abszolút előnyben részesítem, illetve részesíteném, hiszen valamiért azt gondolom hogy belülről sokkal szebbek, pont azért mert kimaradtak azokból a dolgokból amikből ribanc társaik. (Persze én se vagyok egy ideál, sőt mondjam azt hogy kifejezetten nem tartom magam szépnek, de nálam egy sokkal - a mai társadalom szerinti norma alapján - csúnyább lánnyal is örömmel összejönnék, ha könyörgöm normális lenne)

De hogy miért is csak részesíteném? Itt jön az egyik legbosszantóbb dolog, a mai lányokat is elérte ez a hülye picsa ideálláz, a szép lányok még szebbek akarnak lenni, ezért agyonszolizzák, sminkelik, festik magukat, olyan ruhákba járnak mint az utcasarkon dolgozó társaik, hogy megmutassák mennyire rohadtul de kibaszottul jól néznek ki. Ezzel csak az a gond hogy lehet nagy melled, kiteheted a világnak, de akkor ne is remélj többet annál, mint amit adsz. Soha nem lesz egy ilyen lánynak egészséges párkapcsolata, soha! Lesz neki egy csomó, de nekem nem kéne kétszer annyi se egy normális ellenében...

Jó jó, ezek a "szép" lányok, nem tetszik nem kell szeretni, ott van még egy csomó másik. Ott lenne, de most jön az a rész amit végképp nem értek, a nem annyira szép, csúnyácska, duci lányok akik a maguk módján sokkal gyönyörűbbek lehetnének a szép társaiknál is, elkezdték ugyanazt csinálni mint a ribi társaik, és ezáltal még náluk is borzalmasabb szörnyszülöttek jöttek létre... A duci lányok belepaszírozzák maguk ugyanazokba a ruhákba, ugyanúgy agyonszolizzák magukat, és egy mű nőt csinálnak magukból, ahelyett hogy önmaguk lennének, és a belső szépségük megjelenne rajtuk kívül is. Ez persze nem csak a duci lányokra igaz, hanem a csúnyákra is. Nem szeretem a csúnya szót, mert nincs ilyen, csak a mai társadalom jelentésében használom.

Nekem egy "csúnya" lány sokkal szebb, mint egy "szép", de könyörgöm amikor ilyeneket látok folyamatosan, kivétel nélkül, és nem tudok máshova nézni, mert egyre többen vannak akik vakon követnek ideálokat, stílusokat, és nem jönnek rá arra az egyszerű dologra hogy ha magukat adják, és felépítenek némi erkölcsöt, őszinteséget, hűséget, szeretet iránti vágyat, és adni akarást, sokkal sokkal szebbek lesznek bárkinél.

Konkluzió: ez sajnos amit az előbb írtam, mára nem igaz! Ha a lányok magukat adnák, és rendesek, kedvesek, normálisak(!) lennének, nem találnának társat csak nagyon nagyon nehezen, vergődnének ebben az életben, csalódások sorát kéne túlélniük, folyamatosan becsapnák őket a férfiak.

Miért? Gondolkodjunk el ezen kedves FÉRFI társaim, a mai lányok azért ilyenek, mert erre van szükségetek, ezt látják, mit tesszük őket ilyenné, mi állítunk fel hamis ideálokat róluk, minden férfi azt szeretné hogy jól nézzen ki a párja, a menő férfiak csak menő lányokkal állnak szóba, és olyan magas elvárásaink vannak hogy "lenyeli e", és itt  siránkoztok hogy elkurvulnak a nők? Miattatok teszik !

És azért hogy ne csak a férfiakat csesszem le, meg kell említeni hogy ugyanez a másik oldalra is jellemző, gondolkodjatok csak el ti is lányok ezen...

   Gusztustalan világban élünk, és egyre kevesebben vagyunk tiszta érzelmekkel, csak azt tudom tanácsolni hogy tartsunk ki mi "normális" emberek, hiszen a nagy számok törvénye alapján - én is mindig ezzel nyugtatom magam - ha létrejöttél te, és nem találod a helyed a mai világban pont azért amiket most leírtam, úgy érzed egyedül maradtál, gondolj arra hogy ami egyszer megtörtént, az még egyszer megtörténhet, és a remény ott van hogy van valaki még rajtad kívül aki úgy gondolkodik mint te. Lehet hogy nem találod meg, és egész életedben egyedül leszel, vagy folyamatosan becsapnak, átejtenek, nem mondtam hogy könnyű ez az út, hiszen azért választják ennyire kevesen, de ha egyszer megtalálod, soha nem engeded el, és ő sem enged el téged...

Ami aggasztó hogy egyre kevesebben vagyunk...





Szívesen várom a visszajelzéseket, és más véleményeket is.

Az emberek által teremtett mátrix

Az emberek által teremtett mátrix

   Mire is akarok ezzel a címmel utalni? Nem olyan régen találtam ki ezt a kifejezést, nyilvánvalóan nem én először, a mai társadalomra. Igazából maradjuk a modern társadalmak keretei között, hiszen ez a recept csak ott működik ahol a pénz és a mohóság irányít mindent.

Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár, és képes még gondolkodni, az bizonyára észrevette hogy valami nagyon nincs rendben manapság az emberek mindennapi  életében. 

Tulajdonképpen szembemegyünk a természettel, és egy álvalsógába menekülünk. Egyszerűen a könnyebb utat választottuk, de a technikai fejlődés nem nyújt csak materiális javak, és az emberi lélek, szellem teljesen elcsökevényesedik. Egyre kevesebbet gondolkozunk, mindent elénk raknak készen, naphosszat ülünk a gép előtt és céltalanul bolyongunk az interneten, nehogy véletlenül önálló gondolataink támadjanak.

A fiatalok nem mennek ki a szabadba játszani mint régen, minden szabadidejüket lefoglalják, önmegvalósításra nem is szánnak fáradságot, hiszen ott van előttük a példa, amit eszetlenül követni kell.

Ez pedig az aktuális divat, vagy éppen az aktuális divattal szembemenő divat. A lényeg az, hogy minden leegyszerűsödött. Megveszed ezt a telefont, megveszed azt a farmer, és nem lesz több gondod az osztálytársaiddal, nem leszel kiközösítve, menő leszel. Ez persze a cselekedeteidre is igaz, piálj, dohányozz, légy egy tahó, és a nőknél is sikered lesz.

Nyilván nem mindenkinél működik ez a gyakorlatban, de erről majd később.

Meg van tervezve mindened, ha pedig véletlenül öntudatra ébrednél, és mást csinálnál mint amit elvárnának tőled, máris ki vagy közösítve, és végre lesz valaki akit lehet utálni, és bántani.

Ezért ez a nehezebb és a rögösebb út.

   A társadalom szempontjából alapvetően erről a két embertípusról írnék most.

Akik a könnyebb utat választják azok között is vannak akik valamennyire tisztában vannak azzal hogy csak felszínes a boldogságuk, de a többség fel se fogja ésszel, és azt hiszi hogy maximálisan jól, és teljesen kihasználva éli az életét. A társadalom pedig pont ezt várja el.

A látszatboldogság tipikus jelensége hogy mindig mindenből egyre több és jobb kell, hiszen a fogyasztásra felkínált dolgok csak pillanatnyi örömöt nyújtanak, ugyanis, és tessék most megkapaszkodni, nem ezek a dolgok azok amikre egy embernek szüksége van ahhoz, hogy teljes és boldog életet éljen. 

Gondolj bele, ha megveszel egy telefont, vagy egy ruhát  meddig okoz örömöt? És miért kell még egy annál is jobb telefon, és egy még újabb ruha?

Ebből a körből nincs kiszállás, egyre jobb és drágább dolgok kellenek, megunjuk a régit, és megveszünk mindent amit lenyomnak a torkunkon, és miért? A boldogság reményében.

De ezek a dolgok csak kis impulzusok, és a hiányérzet egyre nő az emberekben, ami még jobban a fogyasztásra készteti őket, olyan ez mint a drog.

Eközben pedig az emberi erkölcs, és szociális érzés teljesen elcsökevényesedik.

A technikai fejlődés mindent egyszerűbbé tett, és létrehozta az emberi mátrixot, megpróbáljuk eltakarni azt ami valójában folyik a világban, és látszatboldogságba menekülünk, úgy, hogy sokan nem is tudnak róla, csak vakon követik az előre megírt életük.

   És mi a helyzet azokkal az emberekkel akik a nehezebb utat választják? 

Vagyis próbálnak embernek maradni ebben a lebutított, elkorcsosult világban. Nem egyszerű a helyzet  számukra, igazából nagyon kevesen is vannak (vagyunk). Valószínűleg mindig is ki voltak közösítve valamilyen szinten, főleg az iskolás évek alatt figyelhető ez meg, persze lehetséges hogy könnyedén átvészelte ezek az éveket, de nem jellemző. Aki a mai modern világban túléli a középiskolát/gimnáziumot úgy, hogy még nem egy agyhalott zombi, az nagy eséllyel kibír már minden jellemformálására irányuló támadást.

Ezek az emberek csak vergődnek az életben (ebben az életben), és legtöbbször egész életükben boldogtalanok, nem azért mert nem tudnak boldogok lenni ugyanazoktól a dolgoktól, hanem azért mert ők tudják hogy mi az igazi boldogság.

A könnyebb út garantálja a "boldogságot", a nehezebb viszont lehetővé teszi A boldogságot.

Amit lehet hogy nem fog elérni az ember az életben, de meg van rá a reménye, ami a legsötétebb időszakokban is segít neki túlélni, hiszen ha tiszta a lelkiismerete joggal remélheti hogy van még esélye az életben beteljesülni.

Az pedig hogy mi az igazi beteljesül nem tudom megmondani, talán mindenkinek más. Nekem személy szerint az, hogy megtaláljam azt az embert akivel maximálisan azonosulni tudok, és úgy szeret majd ahogy én szeretem őt, semmi több nem kell.

Persze jelenleg ebből is csak a remény él bennem, de elég bonyolult a helyzetem, később talán kifejtem még.

Mindazonáltal ez az életmód rendkívül próbára teszi az embert, de képesnek kell lenni arra hogy kitartsunk saját magunk mellett. Tudom hogy nagyon kevesen vagyunk, és részben ezért is olyan nehéz így élni, én is magányosan érzem magam az "emberek" között, többek közt ezért is kezdtem el blogolni. Lehet nem is fogja elolvasni ezeket a sorokat senki, de ha mégis, és ő is hasonló ember erkölccsel, saját gondolatokkal és őszinte tiszta lélekkel, talán örömmel olvassa írásaimat.

   Úgy döntöttem nem várok többet a csodára, és teszek is valamit azért hogy az esélyt megadjam magamnak és másoknak. Kérlek emelkedjetek felül a fogalmazási és helyesírási hibáimon, nem szoktam visszaolvasni amit írok :P

   Nagyon magasröptűre sikerült ez az írás, a következőben épp ezért le fogok menni a mocsokba :D és sokkal tárgyilagosabban igyekszem bemutatni mit látok a mai társadalomból, főleg a fiatalok terén, mert mégiscsak köztük mozogtam legtöbbet, és a legproblémásabb korosztálynak tartom őket. Továbbá kielemzem majd a "stílusokat", és persze valamikor muszáj írnom a szerelemről is, mert az egy nagyon jó dolog:).

User Manual

User Manual

(mert nem szeretem az előszó kifejezést)

   A fentiekre visszautalva a legunalmasabb dolgoknak tartom az előszavakat, eltekintve persze a frappáns és ötletes példányoktól. De ez nem egy ilyen lesz, mégis fontosnak tartom hogy leszögezzek pár dolgot mielőtt komolyabban belefogok a blogolásba, amolyan védekező mechanizmus kiépítése céljából. Értsétek ezt úgy (és máris milyen optimistán állok a dolgokhoz a többesszámmal :D ), hogy nem akarok bizonyos dolgokat minden bejegyzés végére odaírni, feltüntetni lábjegyzetben, inkább ide gyűjtöm őket. Nem kötelező elolvasni, valószínűleg én se tenném, kivéve ha nagyon érdekelne egy adott blog, és már nincs mit olvasnom :D. Olyan ez mint amikor telepítesz valamit a gépre, és "elolvasod" a fogyasztói feltételek pusztán az egérgörgőd segítségével :).

   Hát akkor vágjunk bele: nem kis önerő kellett ahhoz hogy rávegyem magam a blogolásra, igazából az tartott vissza legjobban, hogy felülemelkedjek magamon és hajlandó legyek minden gondolatom és eszmém őszintén leírni. Sajnos betegesen őszinte ember vagyok, ezért az első dolog amit leszögeznék az, hogy minden későbbi bejegyzéseben maximálisan őszintén, és gátlások nélkül írok majd magamról, a társadalomról és az érzelmekről. Mert nagyjából ezek lesznek terítéken, megtűzdelve egy két aktuális élménnyel, tapasztalattal. A másik mindenképpen fontos dolog, hogy minden amit le fogok írni, az az ÉN véleményem, és az ÉN meglátásaim, a valóságot nem tükrözik, hiszen a valóság is egy szubjektív dolog. Szóval mielőtt egyet vagy nem egyet akarsz érteni bármivel amit olvasol, tartsd tiszteletben ezt a tényt, és én is tiszteletben fogom tartani a te véleményed. 

   Bejegyzéseimben próbálok majd a rövid és tömör megfogalmazásra törekedni, de ez nem szokott általában sikerülni, a gondolataim csak fogják magukat és megszaladnak, előre is elnézést kérek a hosszú körmondatokért :P Továbbá tanulok, és dolgozok is, így nem jut sok időm írogatásra, de lehet nem is baj :D És írjatok, írjatok, írjatok kommentet, üzenet, bármit, elolvasom, és válaszolni is fogok, szeretném megismerni más emberek álláspontjait is a témákban.

   Egy kicsit elhelyezném magam még térben és időben. Egy fiatal? (elmúltam már 20, de szerintem az élettapasztalatom kicsit meghaladja korom) férfi  vagyok, amolyan "jófiú" típus. Tudjátok az az ember akivel nem szeretnek összejönni a lányok :D Amit ha a mai lányok olvasatában értelmezünk, én nem is bánok. De nem szeretném előre lelőni a blog tartalmát. Annak hogy miért kezdtem el blogolni, több oka lehet. Az egyik egyértelműen az hogy hogy szellemi táplálékként szolgáljak azon kevés embertársamnak akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, éreznek. Én is szívesen olvasom az ilyen emberek írásait, arra emlékeztetnek hogy nem vagyok egyedül. De milyenek is az ilyen emberek amilyen én is vagyok? Ez igazából majd a blogomból fog kiderülni, de ízelítőnek annyit, ha krónikusan érzelmes vagy, nem érted meg a mai emberek viselkedését, épp ezért magányosan élsz, inkább minthogy beállj a sorba, nem fogsz csalódni. (na jó, imádom a metál zenét, tudom hogy úgyis csak ezt akarod tudni, ha magamból indulok ki :D).

Coming up next:

- A mai társadalomról

- Emberi érzelmek

- Személyes tapasztalatok

...