Egy kis kitérő

Egy kis kitérő

   Adós vagyok még ugyan egy hosszabb írással az érzelmekről, de jelenleg nincs időm és energiám nekifogni, hiszen talán ez a legösszetettebb dolog, és mindenképpen alaposan szeretném körüljárni, de időközben történnek a dolgok, és ha nem írnám őket le elfelejteném, szóval megosztanám az elmúlt napok meglátásait.

   Közeledik a tavasz, még ha most távolinak is tűnik, de ma is egész nap sütött a nap, azonban a tavasz közeledtével közeledik a tavaszi antiszoc időszakom is, amikor minden szép és tökéletes, nyílnak a virágok, énekelnek a madarak, de az emberek ugyanolyan gerinctelen söpredékek maradnak :)

Ennek előjeleként ma a következő dolgon gondolkodtam el.

Elkezdődött a tavaszi félév ugyebár, új csoportársakkal, keresztfélévesekkel, és minden hasonló szépségével. Azt kellett észrevennem hogy egyre több párocskát látok csoporton és évfolyamon belül kialakulni, ami figyelemreméltó, és igen elgondolkodtató dolog.

Igazából két dolog szúrt szemet, az egyik a szédületes sebesség, a másik pedig az eredményesség.

Hirtelen mindenki rájön hogy élete párja egy karnyújtásnyira van tőle, pont abban a csoportban amibe ő is jár, és ha ez még nem lenne elég fantasztikus, akár 1-2 nap beszélgetés, miegymás után is eljuthatnak a kívánt "kapcsolatban van" szintre.

Az hogy ezek a kapcsolatok meddig fognak tartani sajnos már nem olyan fantasztikus, de legalább jó látni hogy valakinek sikerül akár 1 nap alatt megismerni valakit olyan szinten hogy ilyen fontos szerepet töltsön be az életében,. Én szegény szerencsétlen meg feleslegesen töltöm - bár inkább töltöttem - az időm ilyesmivel, bezzeg ha tudtam volna hogy így is lehet!

A másik pedig az az abszolút irigylésre méltó dolog, hogy ennyi ember páratlan módon és hihetetlen szerencsével ilyen közel megtalálja párját, néha néha azt hinné az ember hogy csak azért jönnek össze hogy legyen valakijük, de hát ez nyilvánvalóan nem így van, kicsit szégyellem is magam amikor ilyesmit feltételezek. Az irigység beszél belőlem valószínűleg. Nekem  hosszú évek óta nem sikerül megtalálnom akit keresek, másoknak meg az első nap sikerül. Valamit nagyon rosszul csinálok...

   Na de félretéve iróniát és szarkazmust - amiket gyakran hívok segítségül ugyan - komolyra fordítva a szót, lehet hogy ezzel nincs is baj. Nekem is van olyan ismerősöm aki azt vallja hogy nem kell szerelem, meg nem szerelmes a barátnőjébe, csak együtt vannak, és ezt élvezni is tudják.

Aki tud így élni, az éljen, még én sem gondolom hogy nagy baj lenne ezzel.

Van egy csomó pozitív oldala, tulajdonképpen nincs az a nagy kötöttség, és addig sincsenek egyedül amíg az igazit keresik. Nyilván ott vannak a hátrányok is, de ha valaki nem túl érzelmes, könnyedén leküzdheti őket.

Az a gond hogy ez nekem nem megy.

Sokan tanácsolták, megpróbáltam, nem csak a levegőbe beszélek, de soha többé. Egyszerűen az egészet egy becsapásnak érzem, és részemről nem látom az értelmét. Valahogy nem hat meg a tény hogy legalább van kit dugni. Persze nem csak erről szól a látszat szerelem, legalábbis remélem, hanem az együtt eltöltött időről is, de arra meg ott van a barátság nevű fogalom.

Másrészről teljesen szembemegy a logikámmal, hogy tudom nem ő az igazi, és tudom hogy nem vele fogom leélni az életem, de akkor minek vagyok vele? Tényleg azért mert ennyire gyenge jellem vagyok hogy nem bírom ki egyedül?

Akár ez is lehetne indok, hiszen borzalmasan szeretethiányos vagyok ha már itt tartunk, és kb belehalnék ha megölelne valaki annyira ki vagyok száradva, de ennek ellenére is azt mondom hogy soha többé nem megyek bele ilyesmibe. Egyszer még minden hibát el lehet követni, ki lehet próbálni, de pontosan azért hogy kétszer ne essen bele az ember ugyanabba a gödörbe.

Hogy micsoda? Egyedül fogok meghalni? :D Lehet.

   Érzem már megint sokat írok, pedig tényleg csak egy kis kitérőt akartam épp csak beszúrni :P

Valentin nap.

Hogy én mennyire úúútálom az összes ünnepet ahogy van, azt el nem tudom mondani. A Valentin napot hatványozottan. A szülinapom és a névnapom is szívesen kitörölném a naptárból, főleg a mai "facebook - korszakban", az egész csak arra kényszerít hogy muszáj venned valami nagyon drága és ötletes dolgot annak akit szeretsz, mert ha nem, akkor nem is szereted igazán.

Én jobban szeretek akkor venni, és odaadni ajándékokat annak akit szeretek amikor kitalálom, vagy meglátom azokat, nem akkor amikor egy hülye dátum kényszerít rá.

Nem beszélve az ezzel járó marketing kampányokkal, és idiótábbnál idiótább "ajándékok" tömkelegével. Meg a sok marhával aki meg is veszi a zenélő szív alakú kolbászt ezzel bizonyítva azt hogy mennyire szereti a párját. Istenem, de romantikus.

Valamelyik nap itthon néztem ( pont akkor mentem be tesómhoz amikor nézte) a tv-t, és láttam benne valami gagyi Valentin napos reklámot, mire hangosan elgondolkodtam hogy januárban van Valentin nap? Mire tesóm felvilágosított hogy voltaképpen már egy ideje február van :P

Igen, azt se tudom mikor születtem, csak ha erősen elgondolkozok :D

Látszik mennyire nagyon része vagyok a társadalomnak.

   El tudom képzelni hogy a következő bejegyzésem se arról fog szólni amiről kéne, de tényleg nehéz olyan dolgokat leírnom, meg összeszednem a fejemben amikről írni fogok. Pedig reménykedem benne ha kiírom magamból kicsit könnyebb lesz, majd meglátom milyen lesz a lelkiállapotom :).

"Normális" emberek ?

Hol vannak a "normális" emberek?

   Először is azt tisztáznám mindenekelőtt hogy kiket is értek a normális emberek címszó alatt, nem is igazán tudom hogy tehetem e többesszámba... Voltaképpen nagyon egyszerűen az én értékrendem alapján normálisnak számító embereket, ez nyilván mindenkinek mást jelent, és nekem amúgy is híresen magas az értékrendem :P

Mindazonáltal mégis azt hiszem hogy sok mindenben egyet értenének velem az általam normálisnak tartott emberek, és szerintem egyáltalán nem tettem magasra a lécet, csupán a mai társadalom csúszott le igen erőteljesen. Nem győzöm hangsúlyozni hogy a modern társadalmakról beszélek.

Igazából a lecsúszás csak a mérleg egyik nyelve, nem nagyon hiszem hogy valaha is elértük a számomra megfelelőnek talált szellemi és érzelmi szintet, de nem tartom kizártnak hogy némelyik ősi civilizációban jól ellettem volna :D.

De ahogy haladunk előre fejlettségben, azt gondolná az ember hogy talán megjön az eszünk is, de nem igazán úgy néz ki, sőt. Még egyszer elmondom a kötekedők kedvéért hogy a technikailag fejlett társadalmakról beszélek, de igazából ez mindjárt kiderül majd és leereszkedek a hétköznapokba, mert már megint nagyon magasan kezdtem a dolgokat. Igazából nincsen semmi bajom a magasröptű elmélkedésekkel, de nem vagyok filozófus, mellesleg elég gyakorlatias ember is vagyok, úgyhogy most az a rész jön amikor David Attenborough lemerül a mélybe :)

   Kezdeném a fiatalokkal, hiszen ha nem is miattuk, de tőlük indult ki ez a folyamat. Az hogy mi tehet róla? Talán a túlzott liberalizmus. 

De ebben sem vagyok teljesen biztos, nem is az a lényeg hogy mi tehet róla. 

Ha megfigyeljük a mai középiskolásokat, én már rég figyelgettem őket testközelből hál istennek, azt tapasztalhatjuk hogy minél inkább fiatalabbak, minél inkább alsóbb osztályokba járnak, annál inkább szemtelenebbek, tahóbbak, és erkölcstelenebbek. Nem beszélve egy csomó más dologról, összemossák a nemeket, és azt képzelik magukról hogy legalább egy 100 éves ember bölcsességével rendelkeznek. Nem merném leírni hogy máris felnőttnek képzelik magukat, hiszen egy normális felnőtt ember se csinálna és engedne meg olyan dolgokat magának mint a mai fiatalok.

És mindezt miért is? Sajnos ez egy öngerjesztő folyamat.

Nyilvánvalóan az egyik dolog a média tömegpropagandája, ezt nem is elemezném most hiszen megérne egy külön bejegyzést, de szerintem mindannyian látjuk hogy mi megy a tvben, azzal szemben mint ami 15 éve ment mondjuk. 

A másik dolgot pedig a csordaszellemként tudnám röviden definiálni.

Minden egyes osztályban van egy két domináns tag, amolyan nagymenő típus, akik mindenáron menőbbek és vagányabbak akarnak lenni mindenki másnál, és amint bekerülnek elsősként, azzal akarnak imponálni hogy messze túllőnek az őket megelőző generáción is.

Vagy ha ez nem is tudatos, és nem is a felsőbbévesek ellen irányul, mégis sokkal rosszabbak mint tavalyi társaik, a kiváltó okon megint sokat lehetne vitatkozni.

A gond ott kezdődik hogy akartuk ellenére - bár gyanítom hogy nincs ellenükre - aktuális ideállá változnak, és a többi még normális társuk is belekeverik a dologba, hiszen ugye addig nem érsz semmit amíg nem vagy velük, nem azt csinálod amit ők....

Aki pedig kimarad a "bandából" az egész középiskolai életére nézve megbélyegzik, és végigküzdheti a 4 évet. Ki akarna ilyen életet? Mindenki azért kapar hogy menő legyen, hogy észrevegyék a lányok, akik szintén azért kaparnak hogy a legmenőbb fiúkkal legyenek, amint mondtam ez egy öngerjesztő folyamat, amolyan egy bolond százat csinál effekt. Aki lemarad, az kimarad miden "jóból" amit a szociális társadalom kínál. 

Így talán érthetőbb hogy miért van olyan kevés még nem agymosott ember, aki mer önmaga lenni, és nem kezd el majmokat utánozni.

   A gond ott kezdődik hogy hol?

   Az ilyen emberek nem kerülnek a társaság központjában, nem feltűnősködnek, többnyire egyszerű, szerény és hétköznapi éltet élnek, rejtőzködnek. Nem nagyon járnak társaságba, hiszen ki akar retardáltakkal együtt lógni. Így viszont nagy gondban vannak azzal hogy találják meg a hozzájuk hasonló embereket.

Sokat kerestem én is valamiféle receptet erre, de nem találtam. A normális emberek egyszerűen vagy kihaltak, vagyon nagyon jól rejtőzködnek.

   Még amikor középsuliba jártam - nem kell részleteznem szerintem hogy melyik csoporthoz tartoztam, és sokszor egy-két elemű  halmazról beszélek - sokat néztem szünetekben az "embereket". Sorra meg kellett állapítanom hogy van én vagyok fogyatékkal élő, vagy mindenki más. És ez jó pár éve volt már, azóta a helyzet csak rosszabb lett. Ha véletlenül láttam valakit aki kinézete és viselkedés alapján is normálisnak mondható volt - ilyen kizárólag az elsősök között fordult elő - következő évre hihetetlenül kifordult magából, és egyszerűen elkezdett úgy viselkedni, öltözködni mint a többiek...

Szörnyű volt ezeket látni, egyszerűen pillanatok alatt képesek átalakulni addig kedves, rendes emberek ribancokká, és nagymenőkké.

Én meg csak álltam ott, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, és végignéztem az egészet.

Közben pedig arra gondoltam hogy ha ez így megy tovább, egyedül fogok meghalni, jelentem eddig ez a tervezet jó úton halad.

Szerencsére azért a felsőbbévesek, és az én generációm még valamilyen szinten a normálisabb társasághoz tartozott, bár már itt is voltak olyan dolgok amiket nagyon nehezen tudtam elviselni.

Példának okáért amikor egyik haveromnak - nem barátomnak, haveromnak - elmondtam hogy van egy új barátnőm - igen nekem akkor még ilyen is volt, tudom nehéz elképzelni hogy ilyen életfelfogással hogy találtam valakit, de még én is fiatal voltam, mai fejjel nem mennék bele egy olyan kapcsolatba aminek akkor örültem, hogy egyáltalán rám néz valaki - az első kérdés az volt hogy lenyeli e? o.O 

Nagyjából egy hete lehettem vele együtt amikor ezt megkérdezte, azt se tudtam még hogy csókol, nem hogy lenyeli e, jézusom... Csak hozzávetőlegesen mondanám el hogy fél után feküdtünk le először, és én nem bántam meg hogy eddig vártunk. Nem vagyok meleg - bár gondolkodtam már rajta, hogy talán könnyebben találnék társat xD - de valahogy sose motivált túlságosan a szex egy párkapcsolatban, talán amikor még én is fiatal és bolond voltam, mert hogy ilyen is volt, még fontosabb szerepe volt, de szerintem aki tudja hogy milyen az igazi szerelem az nem erre vágyik elsősorban, azontúl hogy nyilván ez a legfelsőbb beteljesülés, de nem azért jövök össze egy lánnyal hogy lenyelje...

   Ezután a kis, és kellemetlen kitérő után ejtenék néhány szót még a mai lányokról külön is. A fiúk annyira nem foglalkoztatnak érthető okokból :).

Nagyon rosszul lehet összerakva, de azok a lányok akikért odavannak ma a pasik, és borzasztóan jól néznek ki állítólag, nálam a legalsó kategóriába tartoznak.

A csúnyácska lányokat viszont abszolút előnyben részesítem, illetve részesíteném, hiszen valamiért azt gondolom hogy belülről sokkal szebbek, pont azért mert kimaradtak azokból a dolgokból amikből ribanc társaik. (Persze én se vagyok egy ideál, sőt mondjam azt hogy kifejezetten nem tartom magam szépnek, de nálam egy sokkal - a mai társadalom szerinti norma alapján - csúnyább lánnyal is örömmel összejönnék, ha könyörgöm normális lenne)

De hogy miért is csak részesíteném? Itt jön az egyik legbosszantóbb dolog, a mai lányokat is elérte ez a hülye picsa ideálláz, a szép lányok még szebbek akarnak lenni, ezért agyonszolizzák, sminkelik, festik magukat, olyan ruhákba járnak mint az utcasarkon dolgozó társaik, hogy megmutassák mennyire rohadtul de kibaszottul jól néznek ki. Ezzel csak az a gond hogy lehet nagy melled, kiteheted a világnak, de akkor ne is remélj többet annál, mint amit adsz. Soha nem lesz egy ilyen lánynak egészséges párkapcsolata, soha! Lesz neki egy csomó, de nekem nem kéne kétszer annyi se egy normális ellenében...

Jó jó, ezek a "szép" lányok, nem tetszik nem kell szeretni, ott van még egy csomó másik. Ott lenne, de most jön az a rész amit végképp nem értek, a nem annyira szép, csúnyácska, duci lányok akik a maguk módján sokkal gyönyörűbbek lehetnének a szép társaiknál is, elkezdték ugyanazt csinálni mint a ribi társaik, és ezáltal még náluk is borzalmasabb szörnyszülöttek jöttek létre... A duci lányok belepaszírozzák maguk ugyanazokba a ruhákba, ugyanúgy agyonszolizzák magukat, és egy mű nőt csinálnak magukból, ahelyett hogy önmaguk lennének, és a belső szépségük megjelenne rajtuk kívül is. Ez persze nem csak a duci lányokra igaz, hanem a csúnyákra is. Nem szeretem a csúnya szót, mert nincs ilyen, csak a mai társadalom jelentésében használom.

Nekem egy "csúnya" lány sokkal szebb, mint egy "szép", de könyörgöm amikor ilyeneket látok folyamatosan, kivétel nélkül, és nem tudok máshova nézni, mert egyre többen vannak akik vakon követnek ideálokat, stílusokat, és nem jönnek rá arra az egyszerű dologra hogy ha magukat adják, és felépítenek némi erkölcsöt, őszinteséget, hűséget, szeretet iránti vágyat, és adni akarást, sokkal sokkal szebbek lesznek bárkinél.

Konkluzió: ez sajnos amit az előbb írtam, mára nem igaz! Ha a lányok magukat adnák, és rendesek, kedvesek, normálisak(!) lennének, nem találnának társat csak nagyon nagyon nehezen, vergődnének ebben az életben, csalódások sorát kéne túlélniük, folyamatosan becsapnák őket a férfiak.

Miért? Gondolkodjunk el ezen kedves FÉRFI társaim, a mai lányok azért ilyenek, mert erre van szükségetek, ezt látják, mit tesszük őket ilyenné, mi állítunk fel hamis ideálokat róluk, minden férfi azt szeretné hogy jól nézzen ki a párja, a menő férfiak csak menő lányokkal állnak szóba, és olyan magas elvárásaink vannak hogy "lenyeli e", és itt  siránkoztok hogy elkurvulnak a nők? Miattatok teszik !

És azért hogy ne csak a férfiakat csesszem le, meg kell említeni hogy ugyanez a másik oldalra is jellemző, gondolkodjatok csak el ti is lányok ezen...

   Gusztustalan világban élünk, és egyre kevesebben vagyunk tiszta érzelmekkel, csak azt tudom tanácsolni hogy tartsunk ki mi "normális" emberek, hiszen a nagy számok törvénye alapján - én is mindig ezzel nyugtatom magam - ha létrejöttél te, és nem találod a helyed a mai világban pont azért amiket most leírtam, úgy érzed egyedül maradtál, gondolj arra hogy ami egyszer megtörtént, az még egyszer megtörténhet, és a remény ott van hogy van valaki még rajtad kívül aki úgy gondolkodik mint te. Lehet hogy nem találod meg, és egész életedben egyedül leszel, vagy folyamatosan becsapnak, átejtenek, nem mondtam hogy könnyű ez az út, hiszen azért választják ennyire kevesen, de ha egyszer megtalálod, soha nem engeded el, és ő sem enged el téged...

Ami aggasztó hogy egyre kevesebben vagyunk...





Szívesen várom a visszajelzéseket, és más véleményeket is.